Blackpool hagyományaihoz tartozik a szombat esti Team Match is, ahol standard és latin párokból szervezett csapatok mérik össze tudásukat.
Változnak a hagyományok
A Britek kevés dologra ügyelnek jobban, mint a hagyományaikra. A versenytánc világának közelmúlt beli politikai csatározásai miatt azonban Blackpool hagyományai is elkezdtek változni.
Már nem országok csapatai mérték össze tehetségüket, mint a korábbi években, hanem nagyobb területi egységek alapján szervezték a csapatokat. Idén Európa (Europe), Amerikák (The Americas – utalva Dél és Közép-Amerika tereteire, bár ezek nem képviseltették magukat a kanadai és egyesült államok beli táncosok által képviselt csapatban), és Ausztrálázsia (Australasia) csapata versengett. Az egyetlen csapat, ami a versenyben önálló országként vett részt természetesen a rendező Nagy Britannia volt.
Így már az is érthető, amin már első nap csodálkoztam, hogy a szokásokkal ellentétben csak a Union Jack néven emlegetett brit zászló került ki a színpad két oldalára, a team match többi csapatának ugyanis nincsen zászlója, mivel nem országok, de még csak nem is politikai közösségek (pl EU) mentén, hanem területi alapon szerveződtek.
Az eredmény
Nem okozott túl nagy meglepetést, hogy a versenyt az európai csapat nyerte, amiben a standard táncosokat Mirko Gozzoli és Edita Daniute, Sasha és Natasha Karabey képviselte, a latinban pedig Sergey Sourkov és Melia valamint Michal Malitowski és Joanna versenyzett a többi párral. A második helyet az amerikai csapat szerezte meg az USA színeiben versenyző Arunas Bizokas és Katusa Demidova, valamint Ricardo Cocchi és Yulia, illetve a csapatba kanadai színekben bekerült Maurizio Vescovo közreműködésével. Harmadik helyen az Ausztrálázsiai csapat végzett, Anglia pedig utolsó lett.