Ahogy a közgazdászok nagyon szépen és diplomatikusan meg szokták fogalmazni: “a növekedés folyamatos, még ha a növekedés üteme csökken is”.
Valahogy így vagyok én a versenytánc fotókkal is. Mint a mellékelt ábra mutatja, a DanceSport Info rangsorában egy ideje megelőztem a legtöbb versenytánc fotót publikált Suba Pétert. Egy kicsit több (jelenleg pontosan 95 538 darab) versenytánc fotóm van a rendszerben, és egyikünk se jár sokkal több versenyre, mint a másik, úgyhogy nagyjából fej-fej mellett haladunk.
Mondjuk ez nem is egy mennyiségi verseny, úgyhogy nem az nyer, akinek a legtöbb képe van. Sőt igazán nem is nyer senki, csak gondoltam ezt a képet megosztom, ha már olyan ritkán frissül mostanában az oldal, amikor épp nem járok versenyre.
Addig is nézegessétek a már feltöltött képeket, akinek sikerül mindet végignézni, az vendégem egy sörre!




Kilencedik alkalommal rendeztek nyílt nemzetközi versenyt Kisteleken, ebből immár hat éve, hogy legelső alkalommal nem voltam ott (legalább a verseny valamelyik napján), hogy fotózzam a versenyt. Arról nem is beszélve, hogy mennyi egyéb versenyre is sorkerült az elmúlt évek alatt Kisteleken. Régi hagyomány szakadt meg ezzel, de ez remélhetőleg nem jelent majd hosszú szünetet. Idei képek helyett néhány link a korábbi évek fotóihoz: