Cimke: IDSF

UK Open 2011

2011.01.18

Hogy jól induljon az újév, rögtön az elején a legrangosabb táncversenyek egyikével, a UK Opennel kezdhetnek a nemzetközi mezőny versenytáncosai. A déli fekvése miatt napos, vagyis sunny-ként emlegetett Bournemouth ilyenkor januárban ritkán napos, de a bálterem és a táncosok ruhái és előadásai biztosan idén is ragyogóak lesznek.

Végül úgy fest, hogy az IDSF nem regisztrált versenyekre vonatkozó döntése sem tud majd mindenkit elrettenteni az indulástól. Bár nekem a két nyilatkozat nem látszik teljesen konzisztensnek – egészen pontosan az ellenkezőjét írják – (aki érti, írja meg a megfejtést!), nemrég a MTASZ közleményt adott ki róla, hogy saját táncosaik retorzióktól mentesen nyugodtan részt vezethetnek a legrangosabb brit versenyeken. A korábban már említett versengés a két világszövetség között azért nem hagy alább.

Igazán kár, hogy egyéb elfoglaltságaim miatt idén évek óta első alkalommal én nem leszek ott a UK Openen.

Az IDSF bekeményít

2010.12.20

Akárcsak legutóbb, ismét a tanc.hu számol be az IDSF legújabb leveléről, melyben bekeményítenek a nem általuk szervezett táncversenyek ellen. Tovább fokozódik a világszövetségek konkurencia harca.

Sajnos/szerencsére a magyar mezőnyben kevés táncost érint, hogy szabadon választott világszövetsége szabad döntésre hivatkozva el akarja tiltani a világ legjobb versenyein való indulástól.

IDSF vs WDC: Érdekes dolog a sportpolitika

2010.11.28

Érdekes írás olvasható a két nagy versenytánc világszövetség, az IDSF és a WDC párharcáról a tanc.hu-n. Ha lenne időm és energiám foglalkozni vele, akkor írnék róla bővebben, meg a róla alkotott véleményemről is. De talán mindenkinek jobb is, hogy nem érek rá ilyesmikkel (sem) foglalkozni.

Olvassátok el, érdemes: IDSF vs WDC nr1 – tanc.hu

IX. Kistelek Open

2010.09.24

Kilencedik alkalommal rendeztek nyílt nemzetközi versenyt Kisteleken, ebből immár hat éve, hogy legelső alkalommal nem voltam ott (legalább a verseny valamelyik napján), hogy fotózzam a versenyt. Arról nem is beszélve, hogy mennyi egyéb versenyre is sorkerült az elmúlt évek alatt Kisteleken. Régi hagyomány szakadt meg ezzel, de ez remélhetőleg nem jelent majd hosszú szünetet. Idei képek helyett néhány link a korábbi évek fotóihoz: