Blackpoolban – mint Angliában egyébként szinte minden másnak is – rendkívül komoly hagyománya van, hogy kizárólag az Angol himnuszt játsszák az eredményhirdetéssel záruló versenynapok végén. Mindegy, melyik ország szülöttei, milyen ország színeiben nyernek, sosem saját nemzeti himnuszuk szól, hanem mindig csak az angol himnusz.
Nem volt ez máshogy akkor sem, mikor magyar színekben Maurizio Vescovo és Törökgyörgy Melinda megnyerte a British Open Championships amatőr latin versenyét. Akkor a párosért rajongó lelkes táncosok – talán azóta sem voltak olyan nagy számban magyarok Blackpoolban – a versenyt követően egy étteremben énekelték el a páros győzelmét ünnepelve a magyar és az olasz himnuszt, ahogy teszi vélhetően azóta is minden győztes, és saját barátaik.





Annyira nem bréking, mert tegnapelőtt történt, és annyira nem is nyúz, mert végülis kit érdekel néhány fotóson kívül?
Marcus Hilton közel tíz percig sorolta tánconként a Profi Latin verseny helyezéseit, hogy aztán végül így összegezhesse: “A 2011-es év British Open Bajnoka megőrizte címét, a profi latin bajnok Michael Malitowski és Joana Leunis”.
Amilyen enyhe volt az érdklődés délelőtt az Amatőr Standard selejtező futam iránt, annyira nagy tömeg várható Blackpoolban a Profi Latin verseny estéjén.
Csak így egyszerűen Rising Stars. Semmi olyan előtag, hogy Profi, hiszen
Blackpoolban hagyományosan nincsenek gyermek kategóriák, az U21 mezőny képviseli a legifjabb korosztályt. De minden évben akadnak gyerekek, akik a szünetek közönségtánc lehetőségei alatt kipróbálják a parkettet. Nincs ez máshogy idén sem, leszámítva, hogy most épp gyereknapra esett a blackpooli vasárnap.

Blackpool hagyományaihoz tartozik a szombat esti Team Match is, ahol standard és latin párokból szervezett csapatok mérik össze tudásukat.
Felújítás alatt a 